Nathan
Annyira fáradtan ébredtem, mint még talán soha. Tegnap egész este fenn voltunk a srácokkal, hogy a ma esti koncertre hangolódjunk. Jay csinált 5 csésze kávét, hogy mindenki fel tudjon ébredni. A délelőttünk még szabad, de délután ruhapróba, főpróba, táncpróba meg megnézzük még a helyszínt. Előre érzem, hogy ez a nap is totál fárasztó lesz.
-Kelj már fel, Nathan!-rázogatott Max.
-Adj már még kibaszott 5 percet!-mérgelődtem és a fejemre húztam a takarómat. Tegnap este a kanapén dőltem le és be is aludtam.
-Akkor azt csinálsz, amit akarsz!-hagyott ott.
Tudom, hogy felidegesítettem, de egyszerűen nekem több idő kell ahhoz, hogy rendesen felébredjek. Sose kelek fel hajnali 5-kor.
-Jó Nathan, most már tényleg ideje lesz kikelned az ágyból! Lehet, hogy Max nem rángatott ki, de én szívesen megteszem helyette!-rángatta le rólam a takarót Tom.
Minden erőmmel azon voltam, hogy magamon tartsam a puha, meleg takarómat, de nem engedett a szorításon és végül sikeresen leszedte rólam.
-Kapjátok be!-keltem fel. Berohantam a fürdőbe, hogy én tudjak először lezuhanyozni, de megcsúsztam az ajtó előtt és sikeresen borultam egy nagyot. Felnyögtem a fájdalomtól, majd kifeküdtem a földön.
-Már csak ez hiányzott!-kiáltottam fel, mire a srácok hangos nevetésbe kezdtek.
-Kapd már össze magad és gyere reggelizni!-állított fel Siva.
-Kösz, de nem vagyok olyan hangulatomban, hogy az evésre tudjak gondolni. Aludni akarok, álmos vagyok, fáj a seggem és még sorolhatnám. Ráadásul ehhez a naphoz még nem most fog megjönni a kedvem!-vágtam be magam mögött a fürdő ajtaját.
1 órát áztam a vízbe. Csodás érzés volt. Végre nem basztattak azzal, hogy ideje lenne felöltözni, hanem megértették, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy felébredjek.
Kiszálltam a kádból, megtörölköztem, majd gyorsan felkaptam egy fekete csőnadrágot és egy fehér trikót, majd kimentem a srácokhoz.
Tom éppen beszélgetett valakivel telefonon, így rám se hederített.
-Kivel beszél?-érdeklődtem, majd lehuppantam a kanapéra Max és Siva közé.
-Anthony-val. Azt akarja, hogy fél óra múlva menjünk a ruhapróbára és a táncpróbára. Aztán háromkor hangpróba és vagy ötször lenyomatja velünk a dalokat és ad időt, hogy felkészüljünk a koncertre.
-Csodás!
Anthony Dallas a menedzserünk már körülbelül 2 éve. Szeretjük őt, mert mindig mindenben támogat minket, de annyira összezsúfolja a teendőinket, hogy szinte semmire sem marad időnk.
-Tom, beszélhetnék vele egy pillanatra?-minden egyes alkalommal Tom beszél vele, mert ő a legidősebb közöttünk és már jól tudja kezelni Anthony dühkitöréseit.
-Anthony, Nathan beszélni akar veled szóval odaadom neki a telefont!-nyújtotta ide Tom.
-Szia, Anthony! Na szóval nem gondolod, hogy túlságosan zsúfoltak a programok? Nem marad időnk még kajálni sem, pedig hidd el, hogy ha nem eszek nagyon mérges tudok lenni!-próbáltam hivatalos hangon beszélni.
-Nathan kérlek értsd meg, hogy most is benn ülök az irodába ahelyett, hogy a feleségemnek és a gyerekeimnek segítenék, de ez a munkám és muszáj megtennem. Ti egy nagyszerű banda vagytok és nem engedhetitek meg magatoknak azt a luxust, hogy a koncert előtt hanyagoltok!-próbált már megint bűntudatot kelteni bennem.
Nagyon jól tudja, hogy mindig bűntudatom lesz, ha valakinek megpróbálom befolyásolni a tetteit, de ezt ki is használja. Ha nem tenné, kezelhetetlen lennék.
-Anthony én teljesen megértem, de nincs egy szabad percem sem. Hajnali 5-kor keltem, érted?-emeltem fel picit a hangomat.
-Nathan!-szólt rám Max.
Leintettem és figyeltem arra, amit Anthony mond.
-Amíg te hajnali 5-kor végre felébredtél -és igen, tudom, hogy milyen nehéz téged kirángatni az ágyból- addigra én már a papírjaitokat és a koncert mentét intéztem. Nem mentem tegnap este haza, pedig megígértem Avery-nek, a lányomnak, hogy családi vacsorát viszek, hogy együtt legyünk egy kicsit. Nagyon keveset vagyok velük Nathan és hidd el, hogy ha bővíthetnék az időtökön, amit a koncert előtti időkre szánunk, megtenném. Bocsáss meg, de le kell tennem. Fél óra múlva legyetek az irodámban!-kinyomta a telefont.
Idegesen adtam vissza Tom-nak.
-Minden rendben Nathan?-érdeklődött Jay.
-Fél óránk van beérni az irodájába szóval induljunk!-mondtam, majd belebújtam a cipőmbe és kisétáltam az ajtón. A sofőrünk már útra készen várt minket a parkolóba és mihelyst beszálltunk, el is indult.
-Ez akkora kibaszás!-kötöttem be magam.
-Higgadj le amíg beérünk, mert nem szeretnék korán reggel veszekedést hallgatni!-oktatott ki Max.
-Hagyjál!
Az út további részében senki sem szólt egy szót sem.
Egy negyed óra alatt már ott is voltunk. Besétáltunk a hatalmas üveg épületbe és egyenesen a hatodik emeletre vettük az irányt. Kopogtattunk kettőt az ajtón, majd bementünk.
-Sziasztok!-köszöntött minket Anthony.-Üljetek le!-mutatott a kanapéra.
Eleget tettünk a kérésének és helyet is foglaltunk.
-Nathan, lenyugodtál már?-fordult hozzám Anthony.
-Nem!-adtam az egyszerű, de igaz választ.
-Remek! Szóval srácok Nathan kedvéért egy kicsit változtattam az időrenden. A délelőttötök szabad lesz és délután pedig ruhapróba illetve főpróba. Főpróbán a táncot is gyakorlojátok majd egy kicsit, szóval az is meg van oldva. Mind emellett szeretnélek arra kérni titeket, hogy vegyétek nagyon komolyan az egészet.-csukta össze a maga előtt álló laptopot.
Felállt, majd kikísért minket. Megveregette a vállunkat és egyenként sok szerencsét kívánt. A színpad mögött fog majd állni, mikor énekelünk.
A srácokkal betértünk egy közeli helyre reggelizni. Én pulykás szendvicset rendeltem, a srácok viszont csak egy forrócsokit, ugyanis ők már reggeliztek.
Reggeli után elindultunk a ruhapróbára.
Több, mint 3 órát töltöttünk el ott. Senkinek sem volt jó az a ruha, amit ráadtak. Szexin akartunk kinézni. A stylist-unk pedig érti a dolgát, de most direkt felvettük az idegesítő énünket és problémáztunk a ruhákon.
3 óra szenvedés után végre beleegyeztünk a választott darabokba.
Minden esetre jól szórakoztunk. Siva el is szakított egy méreg drága nadrágot.
A főpróbán próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, ami szerencsére sikerült is. Készen állunk a koncertre.
Az öltözőnkben felöltöztünk, kisminkeltek minket minimálisan, ahogy azt szokás, majd pedig a színpadi felvonóra álltunk.
A felvonó megindult, én pedig hirtelen rajongók millióival találtam szembe magam. A sikítás fülsüketítő volt és ez büszkeséggel töltött el.
-Készen álltok egy fergeteges bulira?-ordított a mikrofonba Tom.
-Igen!-sikoltotta a tömeg.
Meghallottam Behind Bars című számunk első ütemeit, majd a zene ritmusára kezdtünk el táncolni és énekelni.
Most jött a szólóm.
A tömegben megpillantottam egy lányt. Szőkésbarna haja és gyönyörű, világító szemei teljesen az uralmuk alá vontak. Soha életemben nem láttam még ilyen szép lányt. Ő is rám nézett. A tekintetünk összekapcsolódott. Végig neki énekeltem. Szükségem volt erre.
Let me out of here
I need somebody please
/Engedjenek ki,
Szükségem van valakire, kérem/
Csak bámult rám. Ledöbbent. Pont úgy, mint én. Senki sem váltotta még ki ezt belőlem. Sosem énekeltem még rajongónak. Most pedig itt van ő és azt se tudom, hogy mit csinálok.
A fényke leoltódtak, majd a koncert véget ért. A rajongók meg voltak őrülve. Egy utolsó pillantást vetettem a lány után, majd lesiettem a színpadról.
-Nathan, veled meg mi van?-jött oda hozzám Tom.
-Csak olyan furcsa volt. Ti is láttátok azt a lányt?-kérdeztem még mindig kábultan.
-Melyik lányt? Több ezren voltak!-veregette meg a vállam Siva.-Azt viszont észre vettem, hogy énekeltél valakinek a sok közül.
-Hát épp ez az! Én sosem énekelek rajongónak. Vagyis konkrétan egynek nem. Ha énekelek akkor az az összesnek szól, de most csak Ő, az a lány létezett!-vettem le a mellényemet, majd siettem az öltöző felé, hogy végre ágyba bújhassak. Teljesen kimerültem.
Talán csak odaképzeltem és nem is figyelt rám. A fáradtság lehet az oka.
Szép álom lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése