Avery
Reggel iszonyúan álmos voltam. Még mindig nem akartam elhinni, hogy Nathan nekem énekelt tegnap este a koncerten. Annyira nehéz elhinni. Berohantam a fürdőbe, hogy megfésülködjek. Gyorsan kibogoztam a hajamat, majd felkötöttem. Berohantam a szobámba, hogy fel tudjak öltözni végre. Előkerestem pár ruhámat, majd magamra kaptam és megszemléltem a mesterművet a tükörbe.
Önmagam csodálatát az ajtón túlról hallatszódó kopogás zavarta meg.
-Gyere!-kiabáltam ki, majd lehuppantam az ágyra.
Cameron feje jelent meg az ajtó és a fal közötti résen, majd becsukva maga mögött az ajtót, leült a fotelembe.
-Segíthetek?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Hát kéne némi segítség!-vakarta meg a tarkóját.
-Várj! Kitalálom! Julia!-csettintettem a nyelvemmel.
Döbbent fejjel nézett rám.
-Te..honnan?-kérdezte zavartan.
-Ne becsüld alá a képességeimet!-mosolyogtam, majd előre dőltem és a térdemen megtámasztottam a könyökömet.-Na mesélj!
-Esküszöm neked Avery, hogy nem terveztem azt, hogy tetszeni fog a barátnőd, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok rá. Örülök, amikor átjön hozzád, mert akkor legalább egy kicsit láthatom. Tegnap, amikor a koncert után hazavittem, adott az arcomra egy puszit és meghívott egy kávéra. Nem tudom, hogy mit csináljak? Nem akarom elrontani a barátságotokat!-hajtotta le a fejét.
-Mivel rontanád el a barátságunkat?-vontam fel a szemöldököm.
Tényleg nem értettem, hogy mire célzott.
-Azzal, hogy ha nem jönne össze a dolog és szakítanánk, akkor megváltozna a kettőtök kapcsolata is, mert rólam hallani sem akarna és elvégre én a te bátyád vagyok! Érted már?
-Ezzel nem rontanád el a kapcsolatunkat! Egész kiskorunk óta legjobb barátnők vagyuk! Egyszerűen el sem tudnám azt képzelni, hogy összevesszünk miattad!-mosolyogtam.
-Ha így érzed ám legyen! El menjek vele kávézni szerinted?
-Persze és siess, mert korán szeret kávét inni! Nem soká 8 óra!-Cam meg sem mozdult.-Menj már!-nyitottam ki előtte az ajtót, majd igyekeztem kituszkolni rajta.
-Imádlak húgi!-dobott felém egy csókot.
-Én is!-kaptam el.
A kis lelkizés után elindultam, hogy egy kis reggelit készítsek magamnak. Fél úton hallottam, amint anya beszélget valakivel telefonon.
-Jó reggelt!-köszöntöttem suttogva.
-Neked is! Tartsd egy kicsit, drágám!-mosolygott anyu.-Apád van a vonalban, akarsz beszélni vele?-kérdezte anyu.
-Persze!-mosolyogtam, majd odasétáltam és elvettem anyutól a telefont.
-Szia, apu!-köszöntöttem.
-Szia kincsem! Hogy vagy?-kérdezte és szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog.
-Nagyszerűen. És te?
-Velem is minden rendben! Ma este már otthon leszek!-végre. Apu annyit dolgozik. Menedzser egy cégnél, de azt sajnos nem árulta el, hogy melyik bandának.
-Szuper! Akkor ma családi vacsora lesz!-nevettem.
-A legnagyobb örömmel kicsim! Vissza tudod adni anyádnak a telefont?
-Persze! Szeretlek, szia!
-Én is téged, szia!
Odanyújtottam anyunak a telefont, majd betettem a teámat melegedni a mikróba. Közben csináltam pirítóst és mikor kész lett mindent az asztalra pakoltam.
Már éppen a teát akartam készíteni, mikor csöngettek.
-Nyitom, szívem! Nyugodtan egyél!-mosolygott rám anyu.
Amíg ő elment kinyitni az ajtót, addig megízesítettem a teámat. Nagy hangzavar csapta meg a fülemet. Köztük apám hangja. Ez nem lehetséges, hiszen most beszéltem vele. Amikor megfordultam a bögre kiesett a kezemből, a szám pedig tátva maradt.
Ez nem lehet igaz!
-Ő az a lány!-hallottam meg Nathan suttogását, amint Tom-nak szövegel.
-Ő? A menedzserünk lánya? Te észnél vagy?-akadt ki látványosan Tom. Erre a többiek is felé fordultak.
Először a srácokra, majd apára néztem és ezt még minimum háromszor megismételtem.
-Apa, ők igaziak?-kérdeztem döbbenten.
-Nem kislány! Papírból vagyunk!-mosolygott rám Max.
-Jézusom!-kaptam a szám elé a kezem.
Siva odajött és megölelt. A srácok sorra ezt tették, majd végül Nathan következett.
Csillogó tekintettel bámultam rá. Még mindig annyira hihetetlen volt, hogy ők itt vannak a házamban.
Mosolyogva megölelt.
-Fiúk, ő itt a lányom, Avery Dallas! Avery, bizonyára tudod, hogy kik ők, ezért nem kell bemutatnom!-ölelt át apa. Nem viszonoztam az ölelését.
-Apa, 2 éven át képes voltál eltitkolni, hogy a menedzserük vagy?-keltem ki magamból.
-Avery, ezt ne most beszéljük meg!-csitítgatott apu.
-Ahogy gondolod!-fogtam meg a tálcámat és a nappaliba siettem, hogy végre reggelizni tudjak. A srácok követtek.
Körbe ültük a dohányzó asztalt és beszélgetni kezdtünk.
-Annyira nehéz még mindig elhinnem!-kortyoltam bele az ujjonan készített teámba.
-Miért olyan nehéz elhinni?-mosolygott rám Jay.
-Mert nem minden napos eset, hogy a The Wanted szépfiúi ülnek a nappalimba!-nevettem.
-Szépfiúi?-húzogatta a szemöldökét Tom.
-Öhm..hagyjuk!-hajtottam le zavaromban a fejem.
Mikor felemeltem Nathan tekintetével találtam szembe magam. A gyomrom görcsbe rándult és alig kaptam levegőt. Gyorsan felpattantam azzal az indokkal, hogy ki kell szaladnom a mosdóba.
A csaphoz hajoltam és alaposan megmostam az arcom.
Mire visszaértem, Nathan elfoglalta a helyem, ezért mellé kellett lehuppannom.
Leültem mellé, mire felém fordult.
-Szia! Mi még nem ismerjük egymást! Nathan Sykes!-nyújtotta felém mosolyogva a kezét. A többiek elröhögték magukat.
-Nagyon vicces vagy Nathan!-löktem meg nevetve.
-Már tegeződünk is? Ezért hatalmas büntetés jár!-vágott ideges fejet.
Egy pillanatra megijedtem.
-Mi?-kérdeztem. Bár ne érdeklődtem volna a büktetés felől.
-Megmutatom!-mondta, majd közeledett ajkaim felé. A többiek súgdolóztak, de nem érdekelt. A pillanat varázsának a röhögőgörcsöm vetett véget, ugyanis Nathan csók helyett csikizni kezdett.
A kanapén elterülve kapálóztam.
-Nathan, kérlek, hagyd abba!-sikoltoztam.
-Itt meg mi történik?-jött be apu a konyhából.
-Anthony, mi csak játszunk!-mosolygott ártatlanul Tom.
-Rajtad tartom a szemem, Nathan!-emelte fel fenyegetően az ujjait apu, majd elmosolyodott.
-Ha egyedül akarok lenni, hogy huncutkodjak, akkor legyél szíves ne figyelni!-ezen a mondatán már megint nevethetnékem támadt.
-Te nagyon hülye vagy!-szorítottam a hasam a nevetéstől.
-Tudom!-kacsintott rám.
Egész sokáig néztük a tv-t.
Kezdtem már eléggé álmosodni, ezért kimentem a konyhába és megmelegítettem a vacsit, majd szóltam a fiúknak, hogy jöhetnek kajálni. Szuper érzés volt velük lenni.
-Jó étvágyat!-ültünk le az asztalhoz.
A kaja közbe mindent csináltunk. Dobálóztunk, nevettünk, beszélgettünk, kibáltunk és idegesítettük apát. Az utolsó volt a kedvencem. Idegesen jött ki a dolgozószobájából, hogy legyünk már kicsit halkabban, mert a saját gondolatait sem hallja.
Ilyenkor mint a kis angyalok, ültünk az asztalnál és ettünk, majd mikor ott hagyott minket, elölről kezdtük az egészet.
-Avery, meg tudnád nekem mutatni, hogy hol van a mosdó?-állt fel Nathan az ajtótól.
-Gyere, utánam!-mosolyogtam rám.
A fiúk fütyülése csapta meg a fülemet.
-Követem a napsugaraidat, Avery!-hajolt meg előttem Nathan.
-Hülye! Nincsenek sugaraim!-nevettem.
-De az új dalunkba benne van, abból idézett!-kacsintott rám Tom.
Nathan követett, majd mikor megmutattam neki a mosdót, egy öleléssel elköszöntem tőle, majd elindultam a szobámba.
-Hé, Avery!-szólt utánam. Megfordultam és rá mosolyogtam.-Tudom, hogy engem figyeltél a koncerten! Köszönöm!-mosolygott rám, majd besétált a fürdőbe.
A számat harapdálva siettem a szobámba, majd ugrálva írtam Julia-nak.
Avery: Nem fogod elhinni, hogy kikkel vacsoráztam együtt!
Julia: Kikkel?
Avery: A The Wanted-s srácokkal..
Julia: Na ne szopass..egy perc és ott vagyok..
Avery: Fáradt vagyok, reggel gyere! :)
Julia: Hogy kapnád be Avery Dallas! Imádlak te hülye picsa!
Avery: Én is téged Julia Wolfern.
Mosolyogva kapcsoltam ki a telefonom, majd lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba.
Még vagy egy óráig képtelen voltam felfogni, ami ma történt. Valószínűleg csak beképzeltem magamnak.
Mindegy. Reggel úgyis kiderül.
Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése